Az isaszegi csata helyszínén

Áprilisban Isaszegre vitt át bennünket az autóbusz, és onnét gyalog tettük meg a kb. 14 kilométeres utat Maglódra. Szerettük volna a csata évfordulójára (április 6.) időzíteni a kirándulást, de a húsvéti ünnepek miatt nem sikerült. Pedig jó lett volna belecsöppenni egy kis osztrák-magyar viaskodásba.

 

Vendégünk volt az út elején Halácsy Ágnes, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület munkatársa, az “Otthon az erdőben” projekt vezetője  és kisfia Bence is, aki rögtön remekül beilleszkedett az Ürgék csapatába.

A temetőnél kezdődött a túra, ahol a Szent Mártonnak szentelt, eredetileg román kori, de többször is átépített kis kápolnát csodáltunk meg. A gyerekek már itt csapatokba rendeződtek és  feladatlapot oldottak meg a kápolnán fellelhető különböző építészeti stílusjegyeket keresgélve.

 

Aztán az 1848-as honvéd-emlékműhöz sétáltunk fel, ahol meghallgattuk Patkós József előadását a dicsőséges tavaszi hadjárat isaszegi csatájáról. Megtudtuk, hogy egészen késő estig döntetlenre állt a küzdelem, de aztán mi győztünk! Koszorú elhelyezésével és énekszóval emlékeztünk a hős honvédekre.

Aki járt már itt, nem kis megdöbbenéssel tapasztalhatta, hogy teljesen kivágták az emlékmű és a honvédsírok közötti erdőt. Kár érte.

A honvédsíroknál is leróttuk tiszteletünket a csatában elesett katonák nyughelyénél, majd ismét választottak a csapatok egy-egy fát, amelyet tüzetesen szemügyre vettek. Gyertyán, tölgy, vadgesztenye szerepelt a kínálatban.

Aztán: irány Maglód! Még sokáig Isaszeg házai, nyaralói között vittt az út. Folyamatos megfigyelési feladat a tavaszi vadvirágok megfigyelése volt. Találkoztunk farkas- és színeváltó kutyatejjel, tavaszi kankalinnal, kis télizölddel, galambvirággal, erdei ibolyával, salátaboglárkával és még sok minden szépséggel. A cserjék közül elsőként a kökény virágzott ki. Szinte nincs olyan fotó, amelyen ne lenne közelebb-távolabb egy-egy hófehérbe borult példánya.

A kirándulás legszebb része egy nyiladék volt, ahol remekül lehetett fel-le szaladgálni a meredek oldalon. Itt tartottun hosszabb pihenőt. Elvégeztük a természetességmérő erdőre vonatkozó részét. Megállapítottuk, hogy a néhány akác és kevés cserjefaj ellenére ez egy jó kis természetes erdő.

Pécel szélében haladtunk tovább, majd felkapaszkodtunk a környék legmagasabb pontjára, a 316 méter magas Bajtemetésre. Néhány évtizeddel ezelőtt ez a terület “tabunak”, széles ívben elkerülendőnek számított minden kiránduló számára, mivel szovjet laktanya működött itt. Még romjaiban is érzékelhető, hogy micsoda hatalmas bázist építettek ki ezen a helyen, rakétasilókkal, föld alatti raktárakkal, lakóhelyiségekkel. Különösen a fiúkat érdekelte nagyon a hely, botok segítségével próbálkoztak a betonépítmények szétverésével is, de csak csekély eredményt tudtak felmutatni: sok bot eltört például.

Innét hamar elértük azt a helyet, ahol a sülysápi úton már jártunk egy hónapja. Így alkalmunk volt összehasonlítani a március közepi és a mostani állaptokat az erdők, szántóföldek tavaszi kizöldülésében. Ismét megálltunk a “mi fánknál”. Értékeltük a csapatok munkáját. Most először került sor a “Legjobb túrázó” díj kiosztására, amelyet összesen hatan (3 lány és 3 fiú) nyertek el: Csizmazia Bence, Tóth Levente, Illés Márton, valamint Keresztély Tímea, Keresztély Szilvia és Ivánkovits Zoé. Piros, illetve zöld színű nyakkendőjükről lehet megismerni őket. Gratulálunk!

Szerencsére a hűvös, esőreálló idő sem vette el senkinek sem a kedvét a kirándulástól. Egy biztos: ezúttal elegendő volt az otthonról hozott innivaló.

 

LEAVE A COMMENT