Mátyás-hegyi barlangot

Túraszakkörünk tagjaival, összesen 44-en január 21-én a Mátyás-hegyi barlangot kerestük fel. Autóbusszal utaztunk, aztán a csoport két részre vált szét. A negyedikesek (kivéve az ásokat) Nyéki Gergővel és Ivánkovits Zoéval kiegészülve a csúszós-mászós” barlangtúrára készültek. A Pál-völgyi-barlang parkolójában találkoztunk  Zsandárral (polgári nevén Horváth Ferenccel) és két segítőjével, mindkettő Péter, akik rövid el- és hosszas sisakigazítást tartottak. 11 órakor végre elindultunk.

Az átöltözés után három csoportban, először egy meredek vaslétrán leereszkedve (és egy fotón megörökítve) rohamoztuk meg a barlangot,  Egyik képen látszik, hogy a fejlámpa fénye mennyire világított. Jártunk a “Vonalzóban”, a “Színház-teremben”, a “Földgömb-teremben” és még sok helyen. Közlekedtünk négykézláb, hason csúszva, fenekünkön csúszdázva lábbal előre, hanyatt fekve, sőt, néha felegyenesedve is. Összesen 200 métert tettünk meg a két és fél óra alatt, az ú.n. kiskört.  Csodálatos, semmihez sem fogható élmény volt. A többiek közben a közeli Hármashatár-hegyre túráztak Csaba bácsival. A napsütéses, gyönyörű időben feledhetetlen panoráma fogadta a hegymászókat. Egyik oldalon fővárosunk, középen a Duna ezüstösen csillogó szalagjával, rajta a jól felismerhető hidak. Észak felé Vác, fölötte a Naszállyal, amely egy korábbi túránk helyszíne volt. A tiszta időben Szlovákiába is át lehetett látni. Nyugatra a Budai-hegység jól ismert vonulatai, a szintén kedves ismerős Erzsébet-kilátóval. Aztán következett a csere.  A harmadikosok és a 4.a képviselői mentek a barlangba a többiek pedig a hegyre. Ránk sötétedett, mire hazaindultunk. Pontosan a tervezett fél 6-os időpontban állt meg autóbuszunk az iskola előtt. A szép élmények mellett jó sok mosnivalót hoztunk haza.  Feledhetetlen  volt a mai kirándulás, aki eljött, biztos, hogy örökre megőrzi emlékezetében a látottakat, a felfedezés izgalmát, az ügyesség, a bátorság próbáját.

 

LEAVE A COMMENT