Nagymaros – Remete-barlangok – Juliánus-kilátó – Nagymaros

Márciusi túránkon ismét a Börzsönybe látogattunk: Nagymarosról indultunk és ide is érkeztünk vissza. Ez volt az eddigi legszebb, de legveszélyesebb utunk. 12 km-t tettünk meg.

Rögtön meredek kaptatóval indult a túra, s tartott egészen a Remete-barlangig. Azt gondoltuk, hogy ez volt a neheze, de az igazi erőpróba ezután várt ránk. A Julianus-kilátóig folyamatosan és erőteljesen emelkedett az út, de ott a kilátás kárpótolt minket a fáradalmakért. Innét könnyű sétának tűnt a Nagymarosra visszavezető szakasz. Tavaszi virágok sokaságával találkoztunk az út során: odvas keltike-mezők nyíltak a fák alatt, som bokrok sokasága sárgállott.A teljesség igénye nélkül néhány vadvirág a látottak közül: sárga tyúktaréj, orvosi (pettyegetett) tüdőfű, vad százszorszép, bogláros szellőrózsa, pirosló hunyor, galambvirág.

A nap méltó befejezése volt az Édeske cukrászdában tett látogatás, ahol elfogyasztottuk az idei év első fagylaltját.

LEAVE A COMMENT