Maszatok áprilisi túrája a Börzsönybe

Itt az ideje az újabb kalandnak, vegyük elő bakancsunkat, rakjuk meg hátizsákunkat minden földi jóval és induljunk neki az erdővel borított hegyeknek, völgyeknek. Az április 20-i túránk során visszatérünk egy röpke időre az Északi-Börzsöny vadregényes tájaira, mely során megfigyelhetjük, hogy e táj mikét ölti magára “tavaszi ruháját”.

Mielőtt képzeletben bejárnánk túránk útvonalát, pár szóban említsük meg magát a Börzsönyt, mint hegységet.

A Börzsöny az Északi-középhegység legnyugatibb részében bújik meg a Kárpátok belső vulkanikus övezetében. Mintegy 600 km2 nagyságú tömbjét három oldalról folyóvíz határolja. Északról és nyugatról az Ipoly, délről pedig a Duna öleli körül. A keleti oldalt a Nógrádi-medence festői tája zárja le. Az egykori kráter (kaldera) pereme alkotja a Börzsöny legmagasabb csúcsait, köztük a legnagyobb a Csóványos 938 méterével. A hegység morfológiai szempontból négy részre tagolódig: Magas-Börzsöny, Északi-Börzsöny, Nyugati-Börzsöny és a Déli-Börzsöny.

A Börzsöny fiatal hegység, mindössze 15-18 millió évesnek mondható, alapját egy a miocén korban működő ősvulkán alkotja. Ezért tömegének döntő többségét vulkáni anyag teszi ki (andezit, dácit), de földtörténeti szempontból az üledékes kőzetek sem hanyagolhatók el (mészkő, dolomit, kristályos-pala). A vulkanizmust megelőzően lerakódott homokos üledékek megtalálhatók a Duna közelében vagy a hegység északi pereménél is, például a látványos Honti-szakadékban.

Vízrajzát tekintve az évenként lehulló csapadék mennyisége 600-800mm között egyenlőtlenül oszlik meg. A hegység geológiai adottságainak köszönhetően területén 427 forrás található, melyből 350 jelentős vízhozammal rendelkezik. A leghosszabb és legnagyobb vízhozamú vízfolyása a Kemence-patak „köves medre”.

A hegység erdeinek jelenős része természetes erdő, melyet nagyrészt tölgyesek, bükkösök és gyertyánosok alkotnak, de egyéb fafajták is megtalálhatók, mint a magas kőris, hegyi szil, és a juhar is. A hegység lágyszárú növényzete, a sajátos földrajzi elhelyezkedésnek, szaggatott felszínek és éghajlatának köszönhetően, meglehetősen változatos (tarka nőszirom, ősz kikerics, baracklevelű harangvirág stb.). A térség állatvilága is jelentős természetvédelmi értéket képvisel köztük számos védett fajjal: gyurgyalag, parlagi sas, foltos szalamandra, haragos sikló, havasi cincér stb.

Az emberek már évezredekkel ezelőtt a jégkorszak végén letelepedtek a hegységben és környékén, a jelenlétüket a mai napig is több emlék őrzi, köztük számos vár, például  Damásdi vár, Drégelyvár, Nógrádi vár, Honti vár.

A Börzsöny geológiai múltja rendkívül izgalmas és elgondolkodtató „olvasmány”, mely megmutatja számunkra, milyen gigászi erők hozták létre e tájat……

E kis információs kitérő után térjünk vissza utunkhoz, melynek kiinduló pontja Hont, az egykor jelentős Hont vármegye névadó községe, a Börzsöny-hegység északi lábánál található, az Ipoly folyó szomszédságában, 2.5 km-re a szlovák határtól. Nógrád megye legnyugatibb települése, csodálatos természeti és táji adottságokkal rendelkezik. Jellemzően hegyes-dombos vidék. A hegység zártsága, lejtőinek meredeksége miatt ritkán lakott e táj, ezért természeti értékeit megőrizte. Az Ipoly menti kis község ősidők óta lakott hely, históriája régi, de még régebbiek a történelem előtti ember itt fellelt ősi maradványai, korát a régészek 8000 évesre becsülik. Még ennél is régiebbek az ember előtti időkből való a Honti-szakadék üledékeinek állati és növényi fosziliái, lenyomatai. Azt viszont tudjuk a régi krónikákból, hogy az egyik legősibb magyar település. Hunt és Pázmány nemzetség ősi fészkét még Géza fejedelem idejében alapították. A faluban Hunt vezér, a falu melletti Kukucska hegyen pedig Pázmány épített várat. Ezek a várak a XIII. században elpusztultak.

Ezen őstörténeti emlékhelynek számító, s tudósok szerint a valamikori Ős-Ipoly vízmosta medrében haladunk felfelé, melyet a helybéliek Honti-szakadásnak is neveznek. A szurdok folytatásaként végig megyünk a Zátori-patak által 20-25 méter mélyen a löszfalba vájt szurdokvölgyön, mely több millió éve őrzi a pleisztocén korból ránk maradt parányi egysejtűek, kagylók, korallok, és cápafogak ősmaradványainak lenyomatait.

A természetvédelmi területről kiérve, magunk mögött hagyva a mészvázakat rejtő üledékes kőzeteket, rátérünk, a kék keresztel jelzet útra. Felfelé kaptatva Dobogó-hegy (429m) magasságában belefutunk a kék sávval jelzet turistaútba, melynek kanyargós lankái a Kőkapu sziklái között haladnak tova, és a Sárkány-törés (459m) irányába visznek. Itt megállva egy kis pihenőre délnyugatnak tekintve tiszta időben a Magas-Börzsöny festői képe tárul elénk.

Ide kapcsolódik egy történet még a régi idők krónikájából, mikor a török uralta e vidéket: „miszerint a nógrádi bég állandóan sanyargatta a település lakosságát. Egy alkalommal a falu összes családfőjét, 60 férfit, lemészároltatott, mert megtagadták az adó beszolgáltatását. Az életben maradt lakosság elmenekült és a Sárkány-törés környéki sziklákba vájt barlangokban találtak menedéket.”

Innen utunk tovavisz a Kecskés-bérc (461m) tetejére, mely túránk legmagasabb pontja lesz, majd lefelé haladva egy röpke időre betérünk a Drégelyvár szegletébe, s „visszautazunk a régmúlt időkbe”.

A vár a Börzsöny északkeleti szélén, magas, meredek oldalú hegytetejére épült, tengerszint feletti magassága 444m. A Drégely nevét először 1274 körül említi az írásos történelem Draguly formájában. A Hunt-Pázmán nemzetség Demeter ága építtette – valószínűleg az akkorra már tönkrement Hont vára helyett, melyet csak mocsár és faszerkezetes falak védtek. De maga a vár 1552 nyarán hagyott nyomot a történelemben és az emberek emlékezetében 146 várvédővel és Szondi György várkapitánnyal az élükön. Az akkori Ali budai pasa 12000-t számláló seregével vonult fel a vár ostromára. A helyőrség létszáma ekkor mindösszesen 146 katona volt. A korszak leghíresebb versmondója, Tinódi Lantos Sebestyén Krónikájából ismerjük a háromnapos viadal részleteit. Az alsó palánkvár felgyújtása után a védők visszavonultak a sziklán magasodó felsővárba, melynek kaputornyát a törökök tüzérsége hamarosan földig rombolta. A gyalogsági rohamokat visszaverő magyar végváriak még életben maradt katonái, végül a harmadik napon halált megvető bátorsággal kitörtek, és Szondy kapitánnyal az élen mind hősi halált haltak a véres küzdelemben.

E történelmi kitérő után, hol leróttuk tiszteletünket a hősök sírjai előtt és megpihentek fáradt lábaink, indulunk hazafelé könnyűvé vált hátizsákunkkal. Két út közül fogunk választani az időjárástól és az időtől függően, hogy melyiken térjünk vissza buszunkhoz. E két út egy darabig együtt fut Tábortető irányába, hol több irányba szerteágazik. Az egyik ágát követve a kék és piros sávjelzésen eljutunk a Törökasszony útja elágazáshoz, hol utunkat a „Palóc-piros” sávjelzésen folytatjuk kényelmesen lefelé. Tőlünk jobbra a Szemes-patak csörgedezik s fut velünk Nagyorosziig, a Drégelyvár vasútállomásig, hol szükség esetén cipőt váltunk s buszra szállunk.

A másik út visszavisz egy rövid szakaszon a börzsönyi „kéken”, melyről egy jobb kitérő után belevetjük magunkat az „ismeretlenbe” (Tervezett Csitári-tanösvény). Ez az útszakasz bükkfákkal tűzdelt völgyön és hegyoldalon át vezet, hol az „avarszőnyeg” fel s lefelé tekereg. Az út végégén elérjük a Csitári kápolnát, hol a buszunk vár. E környék több titkot is rejt magában, melyek legendaként élnek az itt élők emlékezetében. Ezek egyike a Tsitári forrás, Kutyika (kutacska), mely búcsújáró hely is, valaha a legenda szerint vízétől egy pásztorfiú visszanyerte szeme világát. Szintén legendák övezik a Szondi-alagútat, sokan kutatták a hegy oldalába, homokkőbe fúrt járatát, mely a forrás közelében található. Régiek mondják, hogy egykor a Drégelyvár titkos bejárata lehetett.