Májusi kirándulás a Bakonyba

 

 Mindig is törekedtünk egyre színesebbé, érdekesebbé tenni a programjainkat. Úgy érzem, hogy a terveink szerint ez most is sikerülni fog. De beszéljenek a tények:

    A Maszat számára eddig ismeretlen hegységet keresünk fel. Ezzel elérjük a tucatnyi hegységet, ahol már taposták az erdei ösvényt Maszat bakancsok. Vértesi-, Gerecse-, Gete-, Pilisi-, Budai-, Visegrádi-, Börzsöny-, Cserhát-, Mátra-, Bükk-hegység, Alacsony-Tátra után irány a Bakony!        
Májusban a Bakony legkeletibb végeit barangoljuk be. Két hosszabb és két rövidebb túrát készítettünk elő. Mindkét távon az egyik csoport az időkereten belül igyekszik több kitérővel kielégíteni a kalandvágyunkat. Barlangok, sziklaszirtek felkeresésén kívül egy kicsit belekóstolnak a tájékozódás rejtelmeibe is. A másik két csoport inkább a szemlélődésnek, a szépségek élvezetének szenteli az útját. Mivel 4 csoportban fogunk menni, így nem mindenkinek jutnak ugyanazok a látnivalók, ezért csak rövid felsorolásban tudjuk leírni, hogy milyen szépségek közül válogathattok.

Fehérvárcsurgó és Bodajk környéke több ezer éve lakott hely. Találtak a Gaja-völgyében újkőkori leleteket, a Vár-hegyen kora vaskori földvárat, római kori emlékeket, kunhalmokat. Anonymus leírása alapján a környék Árpád vezér törzsének szállásterülete volt. A települések a Vértes és a Bakony között húzódó Móri–árok meghatározó községei, ahol mindig is fontos közlekedési utak haladtak.

Kevés időnk szokott maradni az épített környezetünk kiemelkedő alkotásaira, de Fehérvárcsurgón mindenképpen meg kell említeni a felújított, eredeti szépségében pompázó Károlyi-kastélyt, ami a magyar főúri kastélyépítészet meghatározó emléke.

 A települést elhagyva, a Fehérvárcsurgói-víztároló mellett érjük el a Gaja-szurdokot. De csak az egyiket, mert van egy másik, romantikusabb, sziklásabb, Bakonynána és Jásd között, ahová terveink szerint nyáron még visszatérünk. De ez is a Bakony egyik leghangulatosabb patakvölgye a hegységben, ott ahol a hegyek már dombokká szelídülnek.

A könnyebbik út a völgyben halad az Országos Kék jelzésen,kényelmes, tanösvény jellegű,


tájékoztató táblákkal megtűzdelt földúton. Hosszan a bővizű patakmeder mellett, ligetes erdőben haladunk. A kétoldalt lévő sziklák egyre jobban közelítenek a patakhoz, pár méterrel feljebb, több kisebb barlangot is megfigyelhetünk. A legenda szerint némelyikben betyárok húzták meg magukat, még a hírhedt Sobri Jóska nevét is viseli az egyik barlang.

Erre találjuk a szurdok egyik legromantikusabb pontját, az Ádám-Éva fát. Hajdanán két öreg tölgy állt itt a Gaja partján, a nagyobbikat Ádámnak, míg a kisebbet Évának hívták. A kisebbik fának ma már nyomát sem találjuk, Ádám fája évtizedekkel ezelőtt pedig egy tűzben semmisült meg, kidőlt maradványain a patakon is át lehet kelni.


A vállalkozóbb kedvűek egy alternatív útvonalon is mehetnek, feltéve, ha nem riadnak vissza egy kis kaptatótól, a jutalom a fel-felbukkanó gyönyörű panoráma, és egy kitűnő, hidegvízű forrás lesz.

Hosszú túra:
Bakonykúti – Bodajk 

20,8 km          +497/-557

Rövid túra:

Fehérvárcsurgó – Bodajk

9,7 km                        +252/-267

Pontos indulás:             Hosszú táv: 7.30  Rövid táv: 8 óra

Tervezett érkezés:       19 óra

 

Kérünk benneteket, hogy indulás előtt negyed órával érkezzetek meg az iskolához, mert már itt szeretnénk kialakítani a csapatokat, és ezek alapján szálunk fel a buszra.
Mindenkit szeretettel várunk!

LEAVE A COMMENT