Irány Surány!

2014. november 15. Maszat túra a Cserhátban


   Az
előrejelzések szerint idén a tél csak a november 15-ei kirándulásunk után érkezik, így jó kilátásunk van egy gyönyörű, késő őszi napot eltölteni a Palócföldön. Mikszáth Kálmán jellemezte ezt a vidéket a lényegét megragadó két szóval: „Emberléptékű táj”. Itt a dombokat, a hegyeket, az épületeket, mindent az emberhez mérten alkotta annak tervezője, hogy ismeretlenül is otthonosan érezhetjük magunkat.



    Ezen az utunkon nem fogunk szűkölködni a természet szépségei mellett kulturális értékekben sem. Cserhátsurányból indul a szokásosnak mondható hosszabb túra, a kéktúra útvonalán.  Ezen a településen viszont mindannyian megszakítjuk az utunkat, mert itt találjuk a magyarországi gótikus építészet egyik jelentős alkotását, ami mellett vétek úgy elmenni, hogy ne próbálnánk felidézni az elmúlt 700 év néhány eseményét, melyeknek ezek a falak is tanúi voltak. Rövid ismerkedés után a kisebb távot választók busszal mennek tovább Kutasó település határáig.  Innét indulnak utunk végcélja, Hollókő felé. A Cserhát völgyeiben kanyargó úton találkozik a két csapat és innét már közösen közeledünk a fölénk magasodó vár felé. Többen látogathattunk már el a Világörökség részének választott településre, a romjaiban is méltóságteljes várához, de csak kevesen látták erről az oldaláról. Pedig innét mutatja legszebb arcát! A vár körbejárása után a jellegzetes kontyolt tetejű házak között feltűnik az évszázados fatornyos, fazsindelyes templom. Itt el lehet hinni és talán egy kicsit irigykedni is, hogy volt idő, amikor teljes volt a harmónia ember, Isten és a természet között.

A rövid túra kb. 10 km és közben 470 m szintkülönbséget kell megmászni. A hosszú túra 20,6 km, +691/-549. Mindenkit szeretettel várunk!

A túrára november 10-ig lehet jelentkezni. Kérünk mindenkit, aki szeretne részt venni ezen a különlegesen szépnek ígérkező utunkon, időben jelezze! Tökéletesen megfelel, ha ez e-mailben történik.  Mindig azt mondtuk, hogy kirándulásaink nyitottak, bárkit szívesen látunk. De ha egyszerre jelentkeznek pl. 30-an, akkor előnyben fogjuk részesíteni az egyesületi tagokat, illetve a gyerek jelentkezőket. 

LEAVE A COMMENT